Használtautó-management: hogyan profitálhat belőle a vállalkozásod?

Egy vállalkozás életében kiemelten fontos kérdés, hogy jól átgondoltan alakítsák ki a jármű flottájukat. Egy megfelelő stratégia jelentős pénzügyi előnyökkel járhat, hiszen rengeteg adminisztrációról és plusz költségtől kíméli meg a vállalkozót. Az Universal Leasingnél ráadásul a használtautó értékesítésével járó ügyintézés alól is mentesül a vállalkozás, nézzük meg, hogyan működik ez a gyakorlatban!

A leasingelt járműveknek egyik legnagyobb előnye, hogy nem vakon kell autót vásárolni, hanem a tartós bérlet alatt a gyakorlatban is ki lehet próbálni a kinézett modellt. Megesik ugyanis, hogy a választott autó valamiért mégsem válik be, és ilyenkor nagyon jól jön, hogy nem nekünk kell foglalkozni az autó értékesítésével, hiszen azzal kapcsolatban mindent elintéz a leasingelő. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy van arra is lehetőség, hogy hosszútávú tartós bérleti szerződés alatt válasszunk másik járművet. Volt egy ügyfelünk, aki elektromos haszongépjárművet bérelt, de időközben kiderült, hogy a szállítmányozási feladóinak mégsem felelt meg a kiválasztott autó. Ekkor neki nagy könnyebbség volt, hogy mi intéztük teljes egészében a jármű értékesítését, amivel tökéletesen átlátható rendszer szerint el is számoltunk neki. Nem volt más dolguk, mint átülni egy új autóba, ami tökéletesen megfelelt a támasztott igényeiknek. 

A használtautó-menedzsment nem csak időt takarít meg, hanem rengeteg költséget is. Mivel hozzáértő szakemberek végzik a jármű eladását, biztosak lehetünk abban, hogy a lehető legjobb piaci árat kapják az autóért. Gondoljunk bele, mennyi időbe kerülne végigböngészni a piaci kínálatokat, átnézni az árazásokat, és tényleg olyan vevőt találni, aki reális összegért vásárolja meg a járművet. Az Universal Leasing munkatársai átveszik ezt a terhet, állandóan figyelemmel kísérik a piac változásait, így biztos, hogy a legjobb, legjövedelmezőbb döntést tudják meghozni. A használtautó piacon az egyik legnagyobb előny, ha a jármű keveset futott és megfelelően karbantartott. Ezt is tudja biztosítani a cégünk, hiszen ha ránk bízza flottakezelését, mi gondoskodunk a járművek szervizeléséről és karbantartásáról, biztos lehet benne, hogy a járművet gyakran átnézi szakképzett szerelő, és minden apró hibát már közvetlenül a megjelenésekor orvosolunk. 

Összességében a használtautó-management olyan megoldás, amely lehetőséget biztosít a vállalkozások számára a költségek optimalizálására és a flotta rugalmas kezelésére. Szakképzett munkatársainkkal biztosítjuk, hogy a vállalkozásoknak ne kelljen az autókkal járó adminisztrációval bajlódniuk, csak arra kelljen időt és pénzt költeniük, amire a cégük hivatott. Az Universal Leasing tapasztalatával és piaci ismereteivel a cégek számára ez az egész folyamat gördülékennyé és átláthatóvá válik, ami hosszú távon is hozzájárul a vállalkozás sikeréhez.

Hasonló bejegyzések